Történet
2006 elején fogant meg Gibizer Tiborban (Gibzo) az ötlet, hogy addigi menedzselési, zenei, zenekari tapasztalatait felhasználva létrehozzon egy olyan zenekart, ami az 1960-1970-es évek hangulatát idéző elsősorban Rock és Blues zenéket játszana. A cél nem az agyon effektezett hangzások halmozása, sokkal inkább a szép tiszta nyers hangok érvényesülése volt.
A zenekar tagjainak megtalálásához az internetes hirdető portálok nyújtották a legnagyobb segítséget. Mint minden zenekarban, így itt is az első hónapok folyamatos tagcserékkel teltek. A zenekar eddigi tagja közül ki kell emelnünk Eckhardt Ambrust, Sili Istvánt, Winkler Dávid gitárosokat, Szvetlik Imre énekest, Sleisz Zoltán és Szirák Tamás dobosokat.
2007. januárjában ismert dalok feldolgozását tűzte ki célul a zenekar, hogy a tagoknak legyen idejük és lehetőségük összerázódni, majd 2007 májusában ezekkel a feldolgozásokkal kezdte meg a zenekar a koncertezést kis budapesti klubokban.
2008-ban a klub fellépések mellett néhány rock-blues fesztivál is vendégül látta a zenekart.
2009-ben egyre több zenei fesztiválon kapott lehetőséget a zenekar, megfordultak Budapest mellett Keszthelyen, Zamárdiban, Tihanyban, Hévízen stb., Erdélyben már 5000 férőhelyes kis stadionban koncerteztek.
A zenekar születésnapja Március 4.




