Fekete Zoltán

Született: 1966 tavaszán
Hangszer: Dobok


Ős öreg rocker, a Bika jegyében született, ami a dobolási stílusára a mai napig is jellemző.

1979-ben a Duna parton kószálva talált két festékes vödröt, hazavitte, elkezdte püfölni egy ajándék dobverővel, a Korál zenéjét hallgatva, és máris azt hitte dobos lett. Ezt követően tanult magántanárnál pár évet, de a legmeghatározóbb tanára maga az élet volt. Lassan 30 éve zargatja a nagyérdeműt a csörömpölésével. Az eddigi zenekarinak felsorolását mellőzük, már csak azért is, mert megfordult nagyoknál, kicsiknél, nagyon népszerűeknél és kevésbé elismerteknél is, mint a legtöbb session zenész. Vétek lenne valakit kihagyni, hiszen mindegyik kedves volt a számára, és nem szeretné ha valaki kimaradna a felsorolásból. A lényeg, játszott már rockot, jazz-rockot, Rock And Rollt, igényes és igénytelen tánczenét, szóval a klasszikus jazz és a darálós metál kivételével szinte mindent. Az utóbbi időszakban már csak a pénz miatt csinálta, de aztán 2006-ban rádöbbent, hogy a zene olyan mint a kábítószer, leszokni róla szinte lehetetlen. Azóta már nem csak a bankjegyeket látja a dallamok mögött. Ez a zenei hitvallása, a többiről beszéljen a játéka. A testsúlya 100 kg., beceneve egyszerűen Jabba.

Hangszerei:
Roland TD9 elektromos dobfelszerelés
Supreme akusztikus dobfelszerelés
Paiste, Meinl cinek

Kedvencek:

  • Ételek: Kelkáposzta főzelék, tojásos fasírt, brassói apró pecsenye.
  • Italok: Házi pálesz, rozé borok (Kökény és Fia családi borászat Cegléd Bercel) Mátrai borok.
  • TV sorozat: Egy rém rendes család.
  • Írók: Mattyasovszky Jenő, Mág Bertalan, Örkény István.
  • Zenekarok: SBB, King Crimson, Colosseum, P. Box, Korál, Karthago
  • Előadók: Billy Cobham, Bill Bruford, Máté Péter, Farkas Zoli (PUF)